Mi a strollfit
A Strollfit egy kisgyerekes anyukáknak összeállított babakocsis edzésforma, szakképzett trénerekkel, a szabadban.
Neked való!
Ha a szülés után szeretnél minél hamarabb visszatérni korábbi formádhoz, vagy már több gyerkőc nevelése mellett keresel időt az edzésre. Vagy csak testi-lelki kikapcsolódásra vágysz hasonló élethelyzetben lévő anyukák társaságában, akkor a Strollfitet neked találták ki!
Természetesen a gyakorlatok babakocsi nélkül is végezhetőek, így várjuk azokat az anyukákat is. Akik csupán kikapcsolódásra vágynak, nagyobb gyerekek pedig hozhatnak görkorcsolyát vagy bringát is.
Kép forrása: /fussbabakocsival.hu/milyen-a-futo-babakocsi/
Hogyan zajlik?
Rövidke kocogást követően bemelegítünk, majd speciális, az anyasággal együtt járó mozdulatokra koncentráló erősítést végzünk. Futóiskolai és tartást javító gyakorlatokkal mobilizáljuk a gerincünket is, végig kihasználva a babakocsi adta előnyöket. Az edzés végén természetesen nyújtunk, levezetünk.
Csemetéink folyamatosan aktív vagy passzív részesei az órának, babáinkat igyekszünk minél többször bevonni a közös munkába, szórakoztatjuk őket, de ha csak pihenni, vagy eszegetni van kedvük, a középen leterített piknik játszópléd mindig rendelkezésre áll.
Azért is különleges ez az edzés, mert a természet és környezet adta lehetőségeket is kihasználjuk (járdaszegély, padok, korlátok, fák, emelkedők, stb). Használunk még gumikötelet vagy soft ballt is, de a legcsodálatosabb, hogy edzés közben élvezhetjük a napsütést, a fű illatát és a madarak csicsergését…:)
Miért szuper?
Mivel a kisgyerekes családokban hatalmas problémát jelent a szabadidőre, sportolásra szánt idő előteremtése, a Strollfit tökéletes megoldás: nem kell külön bébiszittert szerezni az edzés idejére, sőt, a gyerekek számára is élvezetes időtöltés a közös mozgás a szabad levegőn. Miközben anyu formálódik, a baba nézelődik, nevetgélhet anyukáján, rágcsálhat valamit, játszhat, vagy szundíthat a kocsiban, de játékosan be is vonható a gyakorlásba, ha arra van igénye. Ráadásul nagyszerű súlyzó válik belőle! 🙂
Mi az edzés célja?
A babavárás és a szülés, majd az azt követő gyermekágyi időszak rendkívüli módon igénybe veszi az anyukák kondicionális képességeit. Gyakorlataink ehhez a speciális élethelyzethez alkalmazkodnak. Az egész testet megdolgoztatjuk, fokozott figyelmet fordítva a törzs és a karok izomzatára, valamint az aerob állóképesség fejlesztésére, hiszen a szoptatás, a gyermekek emelgetése, cipelése extrém terhelést jelent az anyukák számára.
A Strollfit elkezdéséhez nincs szükséged semmiféle előképzettségre, különleges erőnlétre, hiszen ezt a mozgásformát éppen a Te élethelyzetedben lévő friss vagy leendő anyukák számára fejlesztették. Mindenki éppen annyit tehet bele, amennyit kivenni szeretne belőle – és ha Te már nagyon fitt vagy, akkor is megtalálod benne a magad nehézségi szintjét! 🙂 Ami nagyon fontos, hogy anyukák és csemetéik a közösen eltöltött idő minden percét élvezzék. Ráadásként, utolsó utáni levezetésként, jöhet egy kis babás-mamás csevegés, hiszen itt nemcsak a testünket edzzük, hanem rengeteg fontos információ is gazdát cserélhet…
Kik tartják a Strollfit edzéseket?
A Strollfit trénerek speciális továbbképzésen vettek részt, amelyen megismerkedtek az anyukák szervezetében történő biokémiai, pszichológiai változásokkal, valamint a tipikusan résztvevő babák (0-3 év) életkori sajátosságaival. Edzőink felkészültek a babakocsis futás technikai részleteivel, és oktatóképzésünkön különös gondot fordítunk a bemelegítés és óravégi nyújtás helyes elvégzésére. Tudjuk, hogy a szoptatás időszakában nem lehet izomlázad, hiszen az befolyásolná babád táplálékának minőségét, de azt is, hogy szülés után milyen fontos a rendszeres mozgás, és a társaság.
Mivel magunk is gyakorló anyukák vagyunk, amellett, hogy évek óta professzionális trénerek, nemcsak a gyakorlatok szakszerűségét garantáljuk, hanem a közös kültéri edzések csodás, családias hangulatát is.
Mit hozz magaddal az edzésre?
- Gondoskodj arról, hogy a babád a kocsiban az évszaknak megfelelően, rétegesen legyen felöltöztetve. Mindenképp készíts be számára innivalót, valami rágcsát, a kedvenc játékát. Ez egy olyan edzés, ahol az ő kényelme és jól-léte az első számú szempont.:)
- Javasoljuk, hogy a futáshoz jól használható, lehetőleg kifejezetten erre a célra fejlesztett futó babakocsit használjatok! Ha még nincs ilyened, első körben kölcsönözhetsz tőlünk a Kölcsönzőből. Később beszerezhetsz egyet, de a Strollfit gyakorlatokhoz a sima, meglévő babakocsid is megfelel.
- Futócipő, kényelmes, jól szellőző sportruházat, egy törölköző, és frissítő ital saját magadnak is.
- Hozz magaddal egy jógamatracot, vagy polifoamot, a talajgyakorlatok elvégzéséhez.
- Ezen kívül már csak a lelkesedésedre lesz szükséged, de ha éppen egy kis extra motivációért csatlakoznál hozzánk! Akkor is nagyon jó helyen jársz! 🙂